Furcsa. Rémült, kölyökkutya szemeid valami kellemesen ismerős bágyadt zsibbadással töltenek el. Legszívesebben magamhoz ölelnélek, vigasztalnálak, nem engednélek, szeretgetnélek, mint anya a gyermekét, ki játék közben lehorzsolta térdét és most keservesen fájlalja azt. Mégis neved olyan nehezen ég belém, idegen vagy még a lelkemnek. Különös kettősség ez bennem. Elválik, elválunk-e.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése