Van lágy téli szomorúság,
az hideg és szép és nincs oka,
és van sokkal szebb szomorúság is,
olyan, mint a hajamba gabalyodott varjú:
én magam vagyok a kalitkája.
régen csak egyszer-kétszer láttam messziről
de mostmár a fogkeféjét is nálam tartja
Mintha az a perc válna végtelenné,
amíg tíz túrakenu teljes csöndben
átsiklik a nagyfeszültségű távvezeték
alatt, ahol a folyó is megnémul
és csak a drót örökmorgását hallani.
ez a feszültség: ezer fekete madár
szárnysurrogása a drótban
Akkor réges-rég, még kisfiú voltál,
leestél a fáról miattam. Ott szorongattad
a kezedben a csupasz varjúfiókát,
akit aztán a hajamban neveltem
beteg öreg madárrá.
(forrás: https://www.facebook.com/notes/mindennapi-kort%C3%A1rs-magyar-vers/kem%C3%A9ny-lili-magasfesz%C3%BClts%C3%A9g/706696679401803 )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése