Annak ellenére, hogy képes voltalak elhagyni, mindig bennem vagy. Szívem szobájából habár tested kilakoltattam, ki másnak soha nem adtam; minden új lakónak a saját tíz körmömmel vájtam ki új szobát és festettem ki azt véremmel, díszítettem ki azt álmaimmal és vágyaimmal. S amikor a szobák lakói eltűntek életemből, maguk mögött hagyták üres szobájukat úgy, ahogy azt utolsó itt töltött pillanatukban használták. Én mindent érintetlenül hagytam. A szobákból múzeumi termek lettek, a falak kitapétázva emlékeink képeivel, a tárgyak szanaszét hagyva, mutatva letűnt korok hangulatát, magukba szívva eltűnt percek illatát. Én magam pedig egy személyben vagyok a muzeológus, a teremőr, a tárlatvezető és a turista. Szerelmeim gyönyörű múzeuma végül bekebelezi egész szívem, ami nem lesz más, mint egy mesteri, de üresen tátongó tárlat. Majdnem holnapképek tárlata.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése