•péntek esti gondolatmonológ•

Betonóriások. Gomolyog a füst.

Fonódás. Már Hold vagyok.

Repedezés. Porcelán vagyok.

Tintavonalak. Máris hiányzom.

Esik. Hisz te is hiányzol.

♣Minden hétre egy új szó♣

♣Kevésbé ismert szavak beinjektálása a szókészletünkbe, mert ők is megérdemlik, hogy használjuk őket!♣

A mai szavunk: RUINA
Jelentése: rom, omladék

Tessék jó kedvvel, bőséggel használni! ☺

♥ MINDEN HÉTFŐRE EGY VERS ♥

ZÁVADA PÉTER: PESTI SAMPON

(reklám)

Oktogon. Felhők szűrte fény.

Napsáv a Cafék üvegén.

A sarkon barna hajszalon

mereng a bíbor hajnalon.

Blahán tél. Szürke homless-ek.

Min egy nagy náthás orr, csepeg

a kőkút. Taknya fölbuzog. 

Sár. Vonyító mínuszok.

Deák. Száz nikkel kisgyerek:

Demszky-pózna rengeteg.

Friss sebként tátong a Gödör.

Pultos lányt fejfájás gyötör.

Móricz. Borús ég. Ködpamacs.

Villamos csöng. Ásít a Match.

Délibáb, csalfa látomás:

egy munkás metróárkot ás?

Kálvin tér. Szitáló havak.

Járda-tetris: műkő, falap.

A közöny aszfaltozta lét

építi néma hostelét.

Moszkva tér. Hétköz. Napsütés.

Dreherrel kever snapszot és

sütőrumot a virradat

egy McDonald's-boltív alatt.

Baross. Lágy szellő andalít.

Egy bágyadt éjjel-nappalit

épp légüresre fosztanak:

egy mindennapos mozzanat.

Úgy vont a beton szinte fáj.

Kovalens kötés: egy laza

sejtstruktúrába integrál.

Inkább otthon, de nem haza.

•péntek esti gondolatmonológ•

Ha bátor vagy, az élet megjutalmaz. Vagy elnyered a jutalmat, vagy a leckét, ami ahhoz kell, hogy legközelebb megnyerhesd.
Semmiképpen sem tudsz elbukni, ha bátor szívvel vágsz neki.

♣ Minden hétre egy új szó ♣

♣Kevésbé ismert szavak beinjektálása a szókészletünkbe, mert ők is megérdemlik, hogy használjuk őket!♣

A mai szavunk: OLIM
Jelentése: hajdan, régen 

Tessék jó kedvvel, bőséggel használni! ☺

♦Kultúrfalat♦ -Alfons Mucha-

A mai kedd művésze Alfons Mucha, emberek millióinak kedvenc művésze.

A cseh származású plakátművész, grafikus, festő és illusztrátor hosszú élete során elérte, mit művész kívánhat. Már korában világszerte híres és közkedvelt volt, több amerikai városban tanított, mint docens és jellegzetes ábrázolásmódjával maradandó módon tette le kézjegyét a képzőművészet történetében.

Az, hogy hírnevet szerzett, mégis a véletlen műve: Sarah Bernhardt egy új festő művészt keresett, mivel nem ért rá az, akivel eddig dolgozott. A sors végül Mucha-hoz sodorta, aki el is készítette a 'Gismonda' színdarab plakátját. Az utcákat ellepték Mucha alkotásának másolatai, amiket a műkedvelők majdhogynem az utolsó darabig leszedtek, olyannyira elnyerte csodálatukat.

A kezdeti nehézségek után, amik miatt gyakran nélkülözött és szűkölködve élt, elérkezett a kiteljesedés kapuja elé. Munkáit egyre többen ismerték, jellegzetes vertikális plakáttechnikája tette különlegessé munkáit, valamint az anatómiailag helyes testábrázolása és a gömbölyded, buja vonalvezetés, valamint a mozgalmas indák és stilizált növények, a nők köré organikus keretet képezve.

Alfons Mucha alkotásait gyakran rendezte ciklusokban, mint például A négy évszak, Művészetek, Virágok, Napszakok és még sorolhatnánk.

Művészete viszont nem csak plakátok tervezésében merült ki. Többek között könyveket illusztrált, tervezett bélyegeket, naptárakat, ékszereket és ékszerüzleteket is. Mindegyik alkotása a szecesszió egy-egy gyöngyszeme. 

(Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Alfons_Mucha)

♥ MINDEN HÉTFŐRE EGY VERS ♥

WALT WHITMAN: A "FŰSZÁLAK" ÉRTELME

[LEAVES OF GRASS' PURPORT]


Nem kizárni s elkeríteni, vagy kiszemelni a rosszat félelmes tömegéből (vagy akárcsak megmutatni,)
Hanem hozzátenni, keverni, növelni, kiteljesíteni - és ünnepelni a halhatatlant és a jót.

Büszke ez ének, minden szava, célja,
Átfogni tér s idő roppant birodalmait,
A fejlődést, a feltüremlőt, a növekvőt és a nemzedékeket.

Kezdve az érett ifjúságtól, s folytatva kitartón,
Vándorolva, bámészan, mindennel játszva - harcot, békét, napot és éjt magamba szíva,
Soha, még egy órácskára se hagyva félbe a munkám,
Bevégeztem most betegen, szegénységben s öregen.

Az életről dalolok - s a halálról íme mégis:
Az árny-halál sarkamban lappang, ülő alakomnál, s évek óta -
Néha közelhúzódik, már-már szemtől szembe.


Lator László fordítása

egy hét hivatalos nyári szünet.
pancsizzatok, pihizzetek, habzsi-dőzsi, mindenség, boldogság.
hétfőn újra itt.
puszipacsi! ♥

•péntek esti gondolatmonológ•

habcukor lelkem elfogyasztva. 
megmérgezte cukrával, ki ette. 
nem éltetek, épp ellenkezőleg.
édesgetek, élveztetek, kéretek,
de nem táplálok, csak függőséget.

♣Minden hétre egy új szó♣

♣Kevésbé ismert szavak beinjektálása a szókészletünkbe, mert ők is megérdemlik, hogy használjuk őket!♣

A mai szavunk: DEFLEKTOR
Jelentése: eltérítő, terelő

Tessék jó kedvvel, bőséggel használni! ☺

♦KultúrFalat♦ - Munkácsy Mihály -

TÜTÜRÜRÜÜÜÜÜ VISSZATÉR A KEDDI SZTÁRPOSZT! :D

A nagy visszatérés első művésze nem más, mint a méltán híres Munkácsy Mihály, aki állhatatos fizikai és szellemi munka árán küzdötte fel magát a nemzetközi elismertségig. Páratlan életpályájának nem egy állomása volt, mind földrajzi, mind átvitt értelemben.

Alkotásai méltán híresek szerte a világon és nem is lehet közülük csak egyet kiemelni, mint leghíresebb, hiszen ha csak a Krisztis-trilógiáról beszélünk (Golgota, Ecce Homo, Krisztus Pilátus előtt) már három képet kell megemlítenünk. 1878-ban merül fel benne egy trilógia megalkotása, amely Jézus Krisztus, mint istenember megpróbáltatásait és szenvedését mutatja be, s aminek utolsó darabja csak 1896-ra készül el. Tudatosan az érzelmekre akart hatni, amit a képek teatralitása és realisztikus ábrázolásmódja még inkább kihangsúlyoz.

Munkácsy több munkájához készített morfológiai megfigyeléseket, például az 1891-ben elkezdett és 1893-ban befejezett Honfoglalás című képhez, amihez számtalan fotótanulmányt készített különböző ember típusokról. A kép az akkor készülő Országház megrendelésére készült.

Ki ne ismerné az ikonikussá vált inast, aki ásításra késztet minket gyönyörűen kidolgozott realitásával. A mű kidolgozásán érzékelhető Gustave Courbet képeinek hatása, amelyeket Munkácsy a Párizsi Világkiállításon tekinthetett meg és azonnal a hatásuk alá került.

Festményeinek témái igen széles sávot öleltek fel; a történelmi, biblikus témák mellett hétköznapi jeleneteket és szalonzsánereket is gyakran festett, mint például  Haynald Lajos kalocsai érsek, Liszt Ferenc, Paál László, illetve Wanemaker kisasszony portréja. 

Munkássága páratlan kincs mind a magyar, mind az európai és a világ festészet számára, festészetében több művészettörténeti korszak is képviselteti, a biedermeier arcképektől és tájképektől a romantikus tájképeken át a realizmus kiváló példadarabjaiig.

(forrás: http://www.irodalmiradio.hu/femis/munkacsy/
http://www.irodalmiradio.hu/femis/munkacsy/kepei.htm)

♥MINDEN HÉTFŐRE EGY ÚJ SZÓ♥

GUY DE MAUPASSANT: A SZERELEM HALOTTJAI


I.

Égőn parázslott a nekipirult nap;
Álmos kacsák aludtak az iszapban,
Dohogva izzott a lég, mint a katlan
S a sok lesült fa majdnem lángra gyulladt.
Egy ócska csónak oldalán feküdtem,
A nők az ingüket mosták körültem.
Szennyes viz, szines szappanhab futott,
És csillogott sokáig nyomuk ott.
Már szundikálni kezdtem csendben én,
Hogy a szikár melegbe, déli fényben
Egy ringó léptü lányka jött elébem,
Nagy ingcsomóval imbolygó fején
S két kicsi karja támogatta terhét.
Széles csipők, karcsu darázs-derék,
Akár a márvány-Vénusz, oly derék.
S csak a csipője ringott lágyan, egykép.
Követtem őt, a szük bürűre hágtam,
Bement a házba, ott voltam nyomában.

Helyére állt. Terhét könnyen belökte
Lágy mozdulattal egy vizes csöbörbe.
Oly egyszerü s szabad volt rajta minden;
Feszes szoknyáján és a vékony ingen,
Ahogy mozgatta karjait, csipőjét,
Mint halovány árny, szépen átszürődék
A gömbölyü két comb, a rózsa-emlő.
Mosott serényen; majd, hogy elpihent ő,
Kitárta karját s kéjes teste lenn
Kinyult rugalmasan és édesen...
Deszkát recsegtetett a lángoló nap,
Sóhajtva szétnyilott a szomju csónak.
A nők lihegtek; ingöknek szövetjét
Kiverte lassan a könnyű verejték.

Mellén a láz vér-foltja megjelent,
Reám tekintett biztatgatva, tűzzel,
Ledobta ingét s a két gömbölyű mell
- A kettős bimbó megmeredve fent -
Keményen és szilárdul kibukott.
S hogy röpködött az ingen a sulyok,
Két melle vérpiros rózsája éledt
Szító tüzén a vészes szenvedélynek.
A sóhaja meg vad volt és mohó,
S ugy fujt reám, mint perzselő kohó.
Minden csapása ráhullt a szivemre!
Sulykolta ingét, gunyosan nevetve;
Pár harmatcsöpp rezgett a tiszta mellen
Vad csókra híva - én felé szökeltem.
Megszánt, mert látta lázba reszketek
S ő szólitott meg nyomban engemet.
Beszélt, de nem hallottam mégse hangját,
Viharba halt el, néztem őt merően,
Elveszve a nyitott ruhaerdőkben
Sejtettem a többit s kinzott a vad láng.
Aztán, hogy elment azt susogta nékem;
Hogy este jőjjek el, kinn vár a réten.

Eltünt s azt hittem vissza sohse jön;
Elszállt akár a harmat a mezőn!
De boldog voltam, mert szivembe mámor
Dalolt derűs, részeg, piros szavakkal
S nem féltem a sötétlő éjszakától,
Mert énnekem akkor derült a hajnal.


II.

Ő várt reám, ő volt először ottan.
Hozzáfutottam nyomba térdre rogytam,
Megsimogattam termetét puhán,
De ő elillant sírva, reszketőn
A holdsugárba csillogó mezőn
S nyomába akkor érhettem csupán,
Hogy megbotolt kis lába a csalitban.
Ekkor átfogtam gömbölyű csipőit,
S a lombos, árnyas, hűs tópartra hívtam.
Sápadtan nézett a szemembe ő itt,
Ki még előbb kihivó volt s merő
S vérembe zajgott a tüzes erő
S szított e lányos, könnyes izgalom.
Beszéljetek, mi az a tűz vajon,
Mely a szerelmek percén néha megkap?

A hold erősen égett, mint a telt nap,
Lengett a nád, a békák éneke
Már messziről hallatszott, brekeke.
Dalolni kezdett a fürjecske szinte,
Mintegy a kardal kezdetére intve
S felkelt reá a fákon a madár-had
Távol szerelmet vitt a táj fuvalma
Forró lehelletet, csókot fuvalva
S ez lassu borzadással végigáradt
Belőle tűzvészes vágy magja kelt föl,
Párzási kedv szállt a meleg szelekből
S gondoltam: "Itt e tágas, lanyha földön
E nyári éjjelen gyengéd fonállal
Hány állatot s embert ölel ma által
Ugyanez a szorongó, édes ösztön"
S magamnak vágytam mind e kéjeket.

Csókoltam ujját és ő reszketett.
Lavendula-szag érezett kezén,
Ingét demutka-illat lepte el,
Melléről mandola-szag szállt felém,
Mint a borostyán, vagy a kecske-tej,
Mit úgy a tőgyről isznak a hegyekbe -
Megleltem ajkát; küzködött remegve.
De hosszú volt csókom, egy végtelenség
Kővé meresztve testemet s a testét.
Fetrengve hörgött és tüzet lehelt;
A gyengeségtől kőkemény kebelt
Sirás emelte, arca csupa láng volt,
Félig reám nyitott szeme parázsolt
És összeforrtak az érzékek, ajkak.
Aztán a róna pusztaságiból
Rémülve rebbent egy vad kéj-sikoly,
Hogy az alvó madárkák felriadtak.

Egyszerre elnémult a fürj, a béka;
Leszállt az óriási lomha csend
Egy eb ugatott a tanyákba bent
Gyászos panaszszal felvakkantva néha.

Hogy jött a reg, eltünt mint a kisértet.
Bolyongtam a mezőn őt híva folyton
Testének édes illata kisértett,
Szivembe volt nézése, ez a horgony.
S vittük a hús békóit hallgatag,
Mint két egymáshoz láncolt gályarab.


III.

Öt hónapig öleltem minden éjjel
E lusta kéjes lányt remegve, vágyón
Nem lankadó, viharzó szenvedélylyel
Künn a mezőkön, a zöld nászi ágyon.
S hajnalban, bár mart még az éji emlék
S testünk a csók tüzétől elalélt,
Mihelyt a sok madárka dalra kélt,
Sirtunk, hogy a sötét éj nem közelg még,
A felkelő napot feledve, máskor
Karomba volt még hajnal pirkadáskor
S a fényes útakon mentünk merengve
A kéz a kézbe és a szem szembe
Fény lobogott ki a sövényeken már,
Biborlott a fatörzs, akár a sebszáj,
Fejem paskolta a nap ifju lángja
S nem látva, hogy sugár gyul a mezőn,
Azt hittem e sok fény belőle jön...
Majd mosni ment sietve a leányka
És ekkor is reája vágyakoztam.
Egy vágyam volt csak nézni, nézni hosszan...

És mozdulatlanul, lihegve néztem
Őrült szerelmem börtönébe zárva,
Lágy teste volt szememnek láthatára
S övén összpontosult összes reményem.
Majd odaálltam és mosolyogva vártunk,
Hogy ne figyeljenek reánk a nők,
Reá hajoltam, megragadtam őt
És csókba sistergett egygyé a szájunk...
Sokszor ha távozott, ujjával intett
És felkerestük szőlős völgyeinket,
S tanyát ütöttünk a bokor körül.
És néztük a párzást: négy röpke szárnynyal
Itt két szerelmes, részeg lepke szárnyal,
Amott két egybeforrt rovar röpül.
A lány felvette s megcsókolta őket
Nagykomolyan. Gyakran fejünkre szállt már
Egy csőrével szeretkező madárpár.
Nem féltek. Ők is csak szeretni jöttek.

S hogy a találkát vártam künn a parton
Részeg fejemre ráhüsült az alkony
S néztem, hogy a nyárfák alól jön-e,
Ég-e szemén a vágyak gyönyöre
S mint söpri a holdfényes, zöld ködöt
Szoknyája az elalvó fák között:
A bibliai nagy lányt láttam ottan,
Aki az éjbe csendben andalog,
Mig buja, hófehér testét nyugodtan
Kisérik a sugáros angyalok.


IV.

Üres volt a mosóház s néptelen,
Előtte szunnyadt gazdánk csöndesen.
Füstölt a föld, mint a fáradt ökör,
Mit a tüzes nap ostora gyötör;
De a szivem, éreztem, jobban ég.
Részeg kacaj csendült s dal-foszladék
És dünnyögött a légbe valami.
Aztán nagynéha hullt egy lomha csepp még
A csónakról, mint gyöngyöző verejték...
Véres parázsként égtek ajkai
Falánk csók szikrázott a pici szájból,
Mint a parázsból a tűzszikra-zápor
És dúlt a csók, mig nem rogyott le térdünk.
És semmi zaj se kelt, csupán a sáska
Zizegte napfényes dalát minékünk,
Mint tűz az avaros, holt-kérgü sásba.
És néztük egymást mozdulatlanul.
A kéj fehér arcunkat összedulta,
Árnyas szemünk lázgyűrüs volt alul.
Ó a halált öleltük enmagunkba
És életünk folyt szét a kéjbe, csókba!

Elhagytuk egymást, bátran elszakadtunk
Esküdve többé nem csókoljuk ajkunk.

Ám, hogy közelgett a találkaóra,
Vad vágy üzött, hogy menjek el magam
A fák alá álmodni zajtalan
Elküldve lelkemet a messze multba,
Heverni a gyöp kéjes pamlagán,
S hogy a tópartra értem ittasulva
Már ottan állt és várt reám a lány.

Ezóta őrült láz beteg szerelmünk,
Mely marja húsunk és roncsol mibennünk,
Jön a halál s mi mégis vad gyönyörbe
Keverjük lázadó vérünket össze
Mi nem félünk, ahogy a rettegő fél,
Szemünkbe nem gyúl sanda rémület;
Mi egymásért halunk meg; s a jövőér
Kapunk szerelmet, édes csók-tüzet.
Némák vagyunk. A szó olyan tünő.
Mi ugy beszélünk, mint a gím s ünő.
Lágy bőre vágyakat csikland belém,
Mitől csipős új kéjre kelek én;
S ha szomjas ajkam, az ajkát iszom!
Elhágy a vágy is már s vergődve vérzem
A csók-csatán, a bősz szeretkezésben.
A fű megpörzsölődött a sikon,
Ahol feküdtünk s ott marad örökre
A puszta földön testünk lanyha gödre.

Egy reggel a parton, a fák alatt
Majd megtalálnak holtra válva kint.
Egy vén csónakba tesznek hallgatag,
De akkor is ölelnek karjaink
És eltemetnek a gaz és fü közt,
Mint a temető szélin a bünöst.

De hogyha vannak árnyak s visszajárnak
Még eljövünk csendjén az éjszakáknak;
A vén paraszt majd bámul, összereszket
És nézi, egymást mint öleljük által.
Ránk ismer ő s szól hányva a keresztet:
"Jön a halott fiú a holt leánynyal!"

•péntek esti gondolatmonológ•

ha elengedném a ballasztjaim, talán nem botlanék el minden egyes alkalommal, amikor valaki magához engedne. mégis úgy ragaszkodom hozzájuk, mint a levegőhöz. elhiszem minden majdnem holnapképem, belefekszem puha hazugságaimba, hogy könnyeimmel vízággyá változtassam azokat. álomba ringatom magam, mert más úgyse tenné meg. ha meg is akarná tenni, mint vadmacska morognék és fújnék rá, mert féltem az életem. ezerszer meghaltam, mégis még mindig félek attól, hogy kibeleznek.

♣ Minden hétre egy új szó ♣

♣Kevésbé ismert szavak beinjektálása a szókészletünkbe, mert ők is megérdemlik, hogy használjuk őket!♣

A mai szavunk: INTERMITTÁLÓ
Jelentése: időszakos, átmeneti, váltakozó

Tessék jó kedvvel, bőséggel használni! ☺