•péntek esti gondolatmonológ•

Távolról egy autóriasztó énekel monoton, amott egy légy zümmög a sarokban, én nézlek téged szótlanul, de téged egyik sem érdekel. Csak mész, és nekem eszembe jut, hogyha veled mennék, hazajutnék és később lenne sötétség. De én nem tudok olyan gyorsan menni, mint te, s mint nyugat lánya nyugodtan ülök, hajamból rendszertelenül csöpög a víz. Jó volt, míg világítottál. Tudod, hogy még ha tagadtam is, mindig a fényesség után vágyom. A fényesség után, hogy én az éj lánya bekebelezzem. Nem irigységből, nem gonoszságból, szeretetből. De nem érintelek, fájna, neked nagyon, de nekem is. Így te elmész nyugatra, én meg itt maradok keleten. Csak ülök, hajamból lassan minden csepp víz kihull. S majd jön az éj, én pedig elalszom valahol.