Fáj a seggem a sok egy helyben üléstől és sorozatban hányom ki a megemésztetlen gondolataim. Már azt sem képes befogadni a szervezetem, ami régen édes volt.
Felállok, legalább az egyik problémám megoldódjon. Levenném a maagassarkút, amiben senki nem tanított meg járni, de mezítláb mégsem mászkálhatok. Nem mintha így nem fáznék, de úgy jobban. Mindig a kisebbik rosszat kell választani.
Unom a villodzó fényeket, bántanak, már-már fájnak. Elmegyek. Amúgy sincs itt már maradásom, nincs miért. Nincs kiért. Ha volna is se tudnék, a genetikám nem engedi.
Halványabb fények. Fájdalmas járás. Nem félelem, óvatosság. Tömegtelen tömeg. Csak haza. Csak ágyba. Üres bogarak. Üres bogaram.
Fázom. Már nem helyetted*, csak magamért. Miattad? Miattam? Miattunk? Nem tudom. Én csak a takaróm akarom, alatta nem fázom. Alatta látom az elém táruló csillagos végtelenséget és még úgy sem fázom.
Vagy csak ritkán. Tényleg...ritkán.
*Szabó Balázs Bandája-Vagyok
"Fázom...helyetted fázom."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése