Éjfél volt mikor megszülettem és 20 éves koromig csak a sötétben láttam jól, de azóta elkezdett hajnalodni és bár bántotta a szemem elsőnek a fény, mostanra úgy simogat, mint szerető anya keze.
Mire 40 éves lettem a nap már középen járt felettem, életem minden szegletét megvilágítva. Ha volt is, már minden árnyék eltűnt, s már-már vakító a táj fényessége, délibábok játszottak a messzeségben. Már mindent látok a maga egészében.
Alkonyodni kezdett, ahogy elértem a 60-as mérföldkövet, és minden lágyulni kezdett körülöttem velem együtt. Még egy utolsó színáradat után minden kezdett megfakulni és eggyé válni, de én megint láttam a sötétben és az árnyak misztériuma, mit gyermekként nem értettem, most kedves ismerősként köszön rám.
80-at ütött az éjfél és én megtanultam élni. Testem visszaadtam Földanyának Lelkemmel elszámoltam az Őskáosznak, hogy megtanultam egy újabb leckét és a következőt kérném.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése