Ahogy a röhögésem áthajlott zokogásba, úgy találtam magam a földön.
Észrevétlenül.
Hozzám simult a padló, lejjebb már nem csúszhatok.
Aztán fetrengtem a padlón, koszból koszba, szőve porba hulló gondolatokat magamba.
Majd mikor meguntam, felálltam.
Leporoltam magam és továbbmentem.
Csak elestem. Fájt is.
De attól még tudok járni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése