megfulladok a mélyvízben. és nem tudok úszni. és nem ment ki senki. csak süllyedek. minden olyan lehetetlenül fekete és sötétkék. csak a kis buborékok világosabbak, amik épp hagyják el a testem. amik szöknek a számon át.
saját magam rabja vagyok, a saját ketrecemben ülök, aminek a kulcsa ott van a saját kezemben, de kinyitni mégsem tudom. nincs hozzá merszem. talán. talán ezért nem nyitom ki. itt legalább mindig biztonságban voltam. talán már azt is elfelejtettem, hogy hogyan kell kinyitni az ajtót. de lehet, hogy soha nem is tudtam. ezért csak ülök. nézek ki az ablakon, ami megcsíkozódik a rácstól és én a lelkem mélyén talán megelégszem ennyivel. ha nem elégednék meg, akkor miért ne hagynám itt a cellám?! egy békés rab vagyok. várom a halálos ítéletem. csöndben. nyugodtan.
majd jön a víz. én pedig úgysem tudok úszni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése